Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Kedves Vásárlóink!

A 2021. március 8-tól bevezetett szigorítások nem érintik a Xiaomi.hu működését, a futárszolgálatok működése az engedélyezett szolgáltatások közé tartozik.

Xiaomi.hu csapata

xiaomi.hu

COVID idején is fut a szekér a hordható eszközök piacán

Az IDC elemzései szerint leszállításokat tekintve a viselhető/hordható eszközök száma 2020 utolsó negyedévében elérte a 153,5 millió darabot, ami 27,2%-os emelkedést jelent az egy évvel korábbi eredményekhez képest. Ha az egész tavaly évet vizsgáljuk, akkor pedig 444,7 millió eszköz került fel a boltok polcaira.


 

Létrejött egy új kategória is 2020-ban, az angolul hearables névre hallgató, nagyjából fülben hordhatónak fordítható eszközök nem csak zenelejátszásra alkalmasak, hanem egészségügyi és fitneszinformációkat is szolgáltatnak.

Ez a szegmens lett a második, az okosórák pedig tisztes távolságból követik az első kettőt, méghozzá 24,1%-kal, az aktivitásmérők pedig 11,5%-ot tettek ki.

Habár a pandémia negatívan hatott egy csomó termékre, illetve az eladásokra, az egészséggel kapcsolatos kütyük minden eddiginél népszerűbbek lettek. Jitesh Ubrani, az IDC egyik elemzője szerint az otthoni egészségügyi eszközök sokkal fontosabbak lettek, mint korábban, ebbe pedig beletartoznak a különféle EKG, pulzusmérő vagy éppen hőmérsékletet mérő kütyük.


 

A legnagyobb játékos még mindig az Apple (36,2%), ami leginkább az Apple Watch-nak köszönhető. A Xiaomi a fülben hordható eszközök segítségével lett második, a harmadik helyet pedig a Samsung szerezte meg, a koreiakait követi szorosan a Huawei.

Tartalomhoz tartozó címkék: IDC